Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyon színvonalasra sikerült a 3. Cordial kupa magyarországi selejtező tornája. Remekül felkészített csapatok, rettenetesen kiegyensúlyozott mezőny, sok remek játékos és nagyszerű szervezés két napon keresztül. A végső győztes a Ferencváros csapata lett, megelőzve a Debreceni Olasz Focisulit, a Győrt és a Dalnoki Akadémiát. A legtöbb mérkőzés egy- két góllal, vagy csak büntetőkkel dőlt el, bizonyítva, hogy kevés különbség van az élmezőny tagjai között.

És ami a legfontosabb: ennek az élmezőnynek immár mi is tagjai vagyunk. A tornát látva most már véglegesen kijelenthetjük, hogy minimálisra sikerült szűkíteni egy év munkájával azt a szakadékot, ami a 99-es elitmezőny és köztünk húzódott nem is olyan rég. Többé- kevésbé reális a tornán elért eredményünk. Végeztek előttünk olyan csapatok, akiknél jobbak vagyunk, de voltak olyanok is, akik bár mögöttünk végeztek, de bizonyos tekintetben még előttünk járnak. 

A pozitív és a negatív tapasztalatok szorosan összefüggenek, ezért nem tudom szétválasztani azokat. A tornán úgy lettünk végül 16. helyezettek, hogy mindössze egy csapat, a Dalnoki tudott minket megverni,  20 méteres szabadrúgásból találtak a kapunkba, játékban semmivel sem voltak jobbak mint mi. Ezen kívűl nem találtunk legyőzőre, mindegy kivel játszottunk. Persze ha mindezt más szemszögből közelítjük meg, akkor sajnálatos, hogy a rengeteg döntetlen még úgy sem lett győztes meccs a végére, hogy egy kivételtől eltekintve mindig mi vezettünk, volt hogy két-három góllal is. Két ellenfelünket is kiüthettük volna, ehelyett az utolsó pár percben kiengedtük a kezünkből a biztosnak tűnő győzelmeket is. 

Ez rávilágít arra a régóta meglévő problémára, hogy kevés ilyen színvonalú tornán bevethető játékosunk van. Betegség, formahanyatlás, sérülés miatt most is mindössze hét mezőnyjátékos játszotta végig a tornát. A többiek nem, vagy csak nagyon keveset tudtak hozzátenni. Tovább kell frissíteni a keretet, ez most is kiderült. Az érem másik oldala: akik játszottak, azok felvették a versenyt mindenkivel. A kapusok megbízhatóan védtek, a mezőnyjátékosok jól, helyenként kimagaslóan teljesítettek. Danit és Diót kell elsősorban említenem, most ők voltak a legjobbak. Átlag felett szerintem még 45-ös és Hunor teljesített még. Benedek, Krisz és a második napon Ádi megbízhatóan játszottak, de náluk már több volt a kisebb-nagyobb hiba a játékban.

És akkor ami a játékot illeti. Ez is beleillik abba a folyamatba, aminek még a felénél sem tartunk talán. Az hogy nem tudtak minket megverni, a jó százalékkal megvívott párharcok, az agresszívabb játék, a védekezésben jól működő 3-2-1-es rendszer eredménye. Az első nap az eggyüttes labdaszerzési törekvések is jól mentek, de ahogy fáradtunk, illetve Ádi beállásával ( mivel nem velünk készül, ebbe nehéz lett volna belevonni) ez egy kicsit vesztett a hatásfokából. A játszók hozzáállásával egyébként maximálisan elégedett vagyok. El kell ismernünk azonban, hogy támadásaink most még jobbára az egyéni játék sikerességén múlnak. Nem igazán maradt energiánk arra, hogy megfelelő létszámban legyünk jelen az ellenfél kapuja előtt, ezért nem is volt meg sokszor a kellő átütőerő. Kreatív játékosaink keveset játszottak, mert a párharcokat többnyire elvesztették. A támadójátékunk egyenlőre inkább ösztönös, mint tudatos, de semmi baj, hiszen az első időszakban inkább a védekezést csiszolgattuk, hogy stabilabb legyen a csapat, a tudatos támadás vezetések gyakorlásához, még nem jutottunk el. Egyenlőre alap dolgokat kell súlykolni, amiknek kb. úgy kell rögződniük, mint a szorzótáblának, gondolkodás nélkül kell alkalmazni a pályán.

Végezetül pedig gratulálok a gyerekeknek, azoknak akik kivívták mindezt és azoknak is, akik most kevesebbet játszottak. A munkát ők is elvégezték, de most nem úgy jött ki nekik a lépés.

Gábor bácsi